Irányítók-wiki
Advertisement

A végtelen háború, más néven állandó háború (angolul Perpetual war) egy olyan állapotot jelöl, melyben egy társadalom folyamatos háborús erőfeszítéseket tesz ill. áldozatokat hoz, és a háborús állapottal együtt járó tüneteket mutat, a háború megnyerésének egyértelmű kilátása nélkül. A végtelen háborút az adott társadalom vezető rétege ugyanis nem azért vívja, hogy egy adott ellenséget legyőzzön s ezáltal juttassa a társadalmat vagy jusson önmaga valamiféle előnyhöz, hanem magáért a háborús állapotért és az abból eredő valamiféle előny(ök)ért.


Működése[]

A végtelen háború lehet

  • szokványos értelemben vett, fegyverrel vívott háború, vagy
  • átvitt értelemben vett "háború", társadalmi küzdelem, erőfeszítés adott (illetve inkább csak sugallt) cél érdekében.

E két véglet között egy végtelen háború jellegét tekintve bárhol elhelyezkedhet, illetve folytatása közben is bármerre elmozdulhat a vezető réteg kívánalma szerint.

Egy háború végtelenítésére a két jellegzetes alapmódszer:

  • Folyamatos háborús feszültség fenntartása egy ellenséges hatalommal, összecsapásokkal vagy anélkül, de mindenképpen nélkülözve egyértelmű, győzelemre irányuló nagyobb szabású stratégiai manőverek alkalmazását. Pl: a szovjet-amerikai hidegháború.
  • Fegyveres harc és-vagy társadalmi küzdelem egy láthatatlan, de legalábbis nem pontosan definiált ellenséggel szemben. Ezt tipikusan maga a fennálló hatalom hozza létre saját céljainak szolgálatában, vagy nem is létezik - esetleg nem egységes entitásként, csak absztrakt társadalmi jelenségként létezik, amelyet általában eltúlzott veszélyként jelenítenek meg a társadalom egésze számára. Pl: Terrorizmus elleni harc (War on Terror), drogellenes küzdelem, harc a kirekesztés/rasszizmus/"antiszemitizmus"/nácizmus/fasizmus/stb. ellen.

A végtelen háború egy alternatív formája, amikor egyik háború befejezése után rövidesen egy másik háborúba kezd egy ország, majd egy harmadikba, negyedikbe, stb. Ennek is tipikus példáját adja az Egyesült Államok, amely fennállásának nagy részét háborúban töltötte, ráadásul tipikusan olyan háborúkban, amelyek megvívása nem szolgált semmilyen amerikai állami/nemzeti érdeket (iraki, afganisztáni, kuvaiti, vietnami háborúk, I. és II. világháborúk, stb.)

George Orwell 1984 című regényében pontosan bemutatja és megmagyarázza a végtelen háború működését és alapmódszereit: mind a külső ellenséggel szembeni, a győzelem reménye nélküli, ám tényleges fegyveres háború (Eurázsia vagy éppen Keletázsia ellen) mind a belső, láthatatlan ellenséggel vívott harc (Goldstein és a gondolatbűnözők Testvérisége elleni küzdelem) megjelenik a történetben.

Céljai[]

A végtelen háború valós célja lehet:

  • Stressz alapú programozás vagy akár örökös félelem kultúrája létrehozása és fenntartása
  • Ürügy mesterséges nyomor létrehozására és fenntartására
  • A központi hatalom megerősítése, az egyén jogainak és lehetőségeinek folyamatos korlátozása, az egyének feletti ellenőrzés újabb és újabb módszereinek bevezetése, mint szükséges rossz
  • Az egyének egymással szembeni bizalmának aláaknázása a belső ellenség, a bárhol felbukkanó ügynökök (agitátorok, szabotőrök, terroristák, stb.) rémképének köztudatban tartásával - a hatalom ily módon lehetetlenné teszi a (reá igen veszélyes) társadalmi összefogást és akadályozza, korlátozza a közbeszédet
  • Anyagi előnyszerzés a háborús konjunktúra és gazdasági erőfeszítés révén
  • A gondolkodás szabályozása, a társadalomra nem, de a hatalomra veszélyes gondolatok "szalonképtelenné tétele", közbeszédből való száműzése, egyes vélemények, álláspontok, magatartásformák kvázi-kriminalizálása (törvényi szabályozás nélkül, de társadalmi bizalmatlanság ébresztésével), azon az alapon, hogy az adott gondolatot-beszédet-tettet társítják az ellenségképpel
  • Az egyének állandó létbizonytalanságban tartása, ezáltal hónapról-hónapra való élésre kárhoztatása a távlati tervezés lehetősége nélkül
  • A vezető réteg által a társadalom egésze ellen elkövetett egyes bűnök igazolása vagy az ellenségre való áthárítása
  • Fegyverkísérletek, orvosi-biológiai és egyéb tudományos kísérletek nyílt végrehajtása az ellenséges katonákon és civileken, illetve titkos végrehajtása saját katonákon

Egy végtelen háború a fenti célok bármely lehetséges kombinációját vagy akár mindegyiket előmozdíthatja.

Advertisement